Alfa Romeo Giulia - mindent vagy semmit
A Fiat-konszern eladásai/profitja finoman szólva sem verdesik az eget az utóbbi években. Már a 159-es modelltől is sokat vártak, azonban nem váltotta be igazán a hozzá fűzött reményeket. Az okokat nagy részben az elavult motorokban és a sárnehéz autóban lehet keresni - mert egy Alfa lehet problémás, de a cuore sportivo kötelez. Ráncfelvarráskor ezen a két problémán próbáltak csiszolni, a modell megkapta az 1750-es turbós benzinest a JTS-ek helyett, a dízeleknél pedig megjelent a kétliteres JTD. Némi súlyt is sikerült lecsípni, azonban a modell már nem kapott új erőre, 2011-ben leállt a gyártása.
A torinóiak a jelek szerint még egyszer nekiveselkednek: bár a hivatalos bemutató csak szeptember közepén lesz az IAA-n (frankfurti autókiállítás), már most kaptunk némi ízelítőt képeken az új modellről. A dátum nem véletlen, az Alfa Romeo ugyanis ma ünnepli 105. születésnapját.
A névválasztás már eleve magasra teszi a lécet, hiszen az 1962-78-ig gyártott kultikus Alfa-modell szintén ezen a néven futott.
Amit a 2015-ös Giuliaról biztosan lehet tudni, hogy a Maserati padlólemezét kapta meg, tehát hátsókerék meghajtással száll versenybe a német prémiummárkákkal - ugyanis ez a cél. A konszern vezetője, Sergio Marchionne 2018-ra 400000 eladott autóval kalkulál. A hírek szerint a mai hivatalos bemutatón debütál az átdolgozott márkajelzés is.
A motorok terén a már ismert 1,4-es és 1,75-ös turbós benzinesek (100-240 LE-ig), valamint 1,6-os és 2,0-s dízelek (100-200 LE-ig) lesznek elérhetőek. Tervben van azonban egy turbós 3000-es V6-os csúcsmodell is, a hagyományokhoz hűen zöld négylevelű lóherével jelölve - 500 LE felett!
Hogy mindez elég lesz-e? Az idő és a vásárlók eldöntik majd. Mindenesetre a tervek impozánsak.